A Vakok Általános Iskolájának diákjaival ezen a nyáron is egy programokban gazdag hetet töltöttünk el Soltvadkerten, a Zuglói Önkormányzat Gyermektáborában. A július 26. és augusztus 2. közötti turnusban, a Németh Imre Általános Iskola és a Herman Ottó Általános Iskola tanulóival együtt táboroztunk, iskolánkból összesen 19 gyerek és 6 pedagógus részvételével. Ez lényegében egy integrációs tábor, ahol a vak gyerekek egy védett környezetben, a látókkal együtt nyaralhatnak. Sok lehetőség nyílik az ismerkedésre, egymás életének megismerésére, a látókban pedig az empátia alakítására.

A tábor szervezői idén is sok, változatos programmal vártak bennünket. Vasárnap volt a tábornyitó, hétfőn filmvetítés, kedden lövészet, tó körüli túra (feladatokkal egybekötve) és „Zenét vagy semmit” vetélkedő, szerdán este „Nagytábori Activity”, pénteken disco, szombaton a heti versenyek díjkiosztója és a táborzáró műsor. Ezeken a programokon közösen vettünk részt a másik két általános iskola tanulóival.

A tábori alapprogramokon kívül magunk is szerveztünk versenyeket, vetélkedőket a többi iskola diákjai számára is. Megrendeztük a turnusunkban évek óta hagyományosnak tekinthető csörgőlabda-bajnokságot és a Láthatatlan vetélkedőt. Utóbbi két programra a látó iskolások csapatai is neveztek, a goalball meccseket, valamint a vetélkedő egyes állomásainak feladatait bekötött szemmel teljesítették.
Saját altáborunkon belül tartottunk „Ki mit tud?”-ot, valamint különféle műveltségi/ügyességi vetélkedőket, voltunk lovas kocsizni, fagylaltozni, és palacsintáztunk is. Idén a mindennapos strandolásra a hűvösebb idő miatt nem volt lehetőségünk, csak az utolsó két napban tudtunk a tópartra kimenni. A tábor egy hete jó hangulatban, aktívan telt, a gyerekek sok-sok élménnyel gazdagodva térhettek haza.
Köszönjük a „Szól a szív…” Alapítványnak, hogy a benyújtott egyéni és a csoportos pályázatok alapján megítélt támogatásaival hozzájárult a táborozásunk költségeihez!

Romanek Anita táborvezető