A “Szól a szív …” Alapítvány integrációs tábora látássérült gyermekek számára kutyás és meseterápiával című nyertes pályázata
Irány Tahitótfalu!
Júniusban sokadszorra térünk vissza a tanév végén a Dunakanyarba, hogy az ország különböző pontján tanuló látássérült gyerekekkel és fiatalokkal újra együtt legyünk az integrációs táborban.
Idén a Módszertani Központ a „Szól a szív…” Alapítvánnyal közösen szervezi meg a tábort, melyet a MOL Alapítvány támogat.
A MOL Gyermekgyógyító programján elnyert pályázati támogatásnak köszönhetően az alsós korosztálynak szervezett három napos táborban meseterápia, a felsősök és középiskolások hat tábori napjában pedig a kutyás terápia lesz a középpontban.
A terápiákat végző szakembereink számára már le is zajlott az első program: lefedett szemmel kipróbálhatták milyen lépcsőn járni, késsel-villával banánt enni, használati tárgyakat vagy illatokat felismerni. Megismerkedtek a Braille írással-olvasással.
Hogy hogyan érezték közben magukat, így írtak erről:
„Nagyon szuper volt ez az alkalom. Bár több hasonló érzékenyítő programon vettem már részt, és látássérült emberrel is volt kapcsolatom, még soha nem ettem “vakon”, és hihetetlenül nehéznek találtam. Rengeteg olyan információt kaptam ezen a délutánon, amire nem is gondoltam volna. Egy igazi élmény volt, köszönöm Nektek :)„
„Jól éreztük magunkat, nekünk ez egy csapatépítő tréning is volt, sok mindent tanultunk, tapasztaltunk, nem csak a vakokról, látássérültekről, hanem önmagunkról is. Valóban elfáradtunk, hisz a látáson kívül ez alkalommal a többi érzékszervünket kellett bevetni.”
„Gondoltam, hogy nem egyszerű egy látássérült ember élete, de hogy ennyire nehéz nem látóként egy számomra rutinfeladat is – például egy pohár víz töltése, vagy a késsel-villával evés – az meglepett. Hetek elteltével is szóba kerülnek az érzékenyítő program részletei. Köszönjük a lehetőséget, hatott!”
A következő programon a kutyáké a főszerep, nekik kell megismerkedni a látássérült fiatalokkal.
Alapítványunkat a Miniszterelnökség Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt Nemzeti Együttműködés Alapból “Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatásban” részesítette. NEAN-KP-1-2020/4-000204 számú pályázat alapján.
Mégis mesél Tahitótfalu …
meghívással, idén is a szigetet választottuk táborunk színhelyéül. Az integráltan tanuló látássérült kisdiákok szüleik és testvéreik négy napos tábora, a “Szól a szív…” Alapítvány szervezésében és a MOL Alapítvány támogatásával valósult meg. Az ország különböző pontjain élő családok számára, minden évben fontos találkozási lehetőség a tábor. Kutyás terápiás és meseterápiás foglalkozások mellett sárkányhajóztunk, énekeltünk, kézműveskedtünk, de meséljenek a résztvevők:
Ismét feltöltődve tértünk haza Tahitótfaluból. Idén már rutinosak voltunk, hiszen másodszor tértünk vissza a táborba. Ismerős helyszínre, ismerős emberek közé, akiket olyan közel éreztünk magunkhoz, mintha nem is telt volna el egy év. Aki új volt, őt is hamar a szívünkbe zártuk.
Kétséges volt, hogy idén találkozhatunk-e egyáltalán, és ugyanolyan fesztelenül töltöttük el együtt azt a néhány napot, mint tavaly. Nagyon tetszett a légkör, amely végig körbevett minket. Jól átgondolt, gondosan megszervezett programok voltak, amelyeken belül mégis szabadok, önfeledtek tudtunk lenni. Mindegyik elég érdekes és kihívásokkal teli ahhoz, hogy szívesen vegyek részt bennük. Kristóf is lelkesen vetette bele magát bármibe, amibe hívták: mese, tánc, kézműveskedés. Neki legjobban a közös süti sütés tetszett, mert a beszélő mérleg izgalmas számára. Érdekes tapasztalat volt a terápiás kutyusokkal találkozás is, hiszen sokat faragott le a félelméből. Rám ez a sárkányhajózásnál volt igaz.
Megnyugtató volt végre megint olyan szülőtársakkal beszélgetni, akikkel tapasztalatot lehetett cserélni, tanácsot kapni, vagy csak megosztani az örömeinket. Felbecsülhetetlen érzés, mikor valaki teljesen átérzi, amiről beszélgetünk!
A szállás összes adottságát kihasználtuk, az önálló közlekedés-tájékozódás gyakorlására is lehetőséget adott, és Kristóf ebbe önként vetette bele magát. Mindig nagy élmény, ha látom, milyen ügyesen jönnek-mennek a gyerekek, időnként megfeledkezve arról, hogy ki vezet kit, ki lát valamit, ki nem.
Hálás vagyok, hogy részesei lehettünk ennek a klassz tábornak, vidáman, felszabadultan. Várjuk a következőt!
Bors Erzsébet – szülő Mór
Elvittek minket sárkányhajózni. Eleinte félelmetes volt, hiszen a hajó billegett, de mikor már elkezdtünk evezni, megnyugodtunk. Nagyon kedves volt a bácsi, aki irányított minket. Pontosan, és szépen leírta a mozdulatokat, amivel evezni kell. Hiszen még sokan nem is tartottak evezőt a kezükben, köztük én sem. Érdeklődött a felől, hogy milyen sportokat lehet végezni vakon, és mi a barátnőmmel együtt elmondtuk, hogy nem zárult be előttünk a világ. A bácsi rájött, hogy nagyon nyitottak vagyunk, és megkérdezte tőlem, hogy érzem-e, hogy mikor megyünk el a híd alatt. Én megéreztem, de ekkor már sajnos véget ért az út, és visszamentünk a szállásra.
Természetesen egy tábor sem telhet mese nélkül. Pláne itt! A mesefoglalkozás kereteinek alapváza a négy elem volt, a víz, a föld, a tűz, és a levegő, amiket egy-egy szélcsengővel helyettesítettünk. Ezen felül minden elemhez tartozott egy mese is. Kezdtük a vízzel. Nekem személy szerint ennek a meséje tetszett a legjobban, mert olyan különleges volt. Utána következett a föld. Ennek az elemnek a meséje a Kőleves című magyar népmese adott képi szinte kézzel fogható világot. Ez után a mese után nemezeltünk. Tenyérbe férő nemezlabdákat gyártottunk, mindenki egyet. Délben ebédeltünk, és utána folytattuk az utazást a tűz világába. Ehhez a mese a tűzről szóló egyik legenda volt. Mivel a mesében rengeteg állat szerepelt, ezért utána agyagból erdei állatokat készítettünk. Volt, aki mókust, vagy őzet, de volt, akinek a keze közül egy csikóhal került ki.
Majd zártuk a délutánt a levegővel. Ez volt a legviccesebb mese az összes közül, hiszen a gonosz szereplőt Teventejnek hívták, akit mi átkereszteltünk Tevetejre. Ezután kulcsokból szélcsengőt készítettünk, és mikor a botokon már meg-megcsendültek a kulcsok, az egyik néni azt mondta, hogy az utolsó feladatunk az, hogy írjunk egy verset arról a szerencsétlen emberről, akitől mindenki elvette a szárnyát. A vers nagyon vicces lett. ( Azóta is emlegetjük a barátnőimmel!)
Kopa Dorottya – 6. osztály, Pécsvárad
