A tábor a Magyar Nemzeti Bank támogatásával valósult meg.
Az intézmény gyermekotthonában élő gyerekek és az őket nevelő pedagógusok együttes táborozását ebben az évben, már nem először, Győrújbaráton szerveztük meg.
A két lakásotthonban élő gyermekek és fiatalok – a közösen szervezett programokon kívül – a mindennapi életben ritkán vannak együtt. Ezért fontos számunkra minden évben ez az egy hét, amikor mindannyian közösen élhetjük át azokat az élményeket, amit a tábori programok biztosítanak. Ezek szervezésekor több szempontnak igyekeztünk megfelelni. Egyrészt a különböző korosztályok igényeinek, másfelől pedig a látássérülésből – és több esetben a társuló egyéb sérülésből – adódó speciális elvárásoknak.
Mindezekre tekintettel a látássérültek programszervezésében már jártas régi ismerősünk segítségével igazán tartalmas, mindannyiunk számára élményekben gazdag táborozáson vettünk részt. Az érkezés napján 3 km-es gyalogtúra végállomásaként a helyi lakosok által gyönyörűen kiépített borospince sorra érkeztünk. Itt régi barátaink lecsóvacsorával vártak. Az este során sokat beszélgettünk az eltelt év eseményeiről együtt zenéltünk, énekeltünk.
Másnap az ikrényi tó strandján fürödtünk, és a tóban élő pontyokat a gyerekek kézből ették. Délután egy gitártanár és művész tartott nekünk elektroakusztikus bemutatót, amit nagyon élveztünk.
A harmadik nap délelőttjén ügyességi, és műveltségi versenyen vettünk részt gyerekek és felnőttek együtt. Délután agyagból készítettek különböző formákat és a korongozással is újra próbálkozhattak.
A következő napon a strandolást követően délután Dr. Rock, azaz Pleskovics András zenés rock történeti előadását hallgattuk idén is nagy élvezettel, délután pedig a nevelők adtak elő egy hangjátékot a gyerekeknek nagy sikerrel. Este – a már hagyományos – langalló sütés következett, a tésztát együtt dagasztottuk, sütöttük a gyerekekkel. A tűz melletti zenéléssel, énekléssel búcsúztunk az idén is élményekben gazdag tábortól.
Dr. Székelyné Kárpáti Ildikó